Rólunk

Igazából utáljuk az ügyvitelt, ezért automatizáljuk.

Minél több dolgot automatizálunk, annál több energiánk marad odafigyelni a partnereinkre.

Anyacégünk, ha szabad ilyet mondani, eredetileg székhelyszolgáltatással foglalkozik (SzékhelySzolgálat.Net).

Sok ismétlődő, ugyanakkor precizitást igénylő eleme van a munkának. Munkatársaink jó folyamatszervező képességekkel rendelkeznek, úgyhogy első lépésben átalakítottuk a folyamatokat automatizálhatóra.

Utána fejlesztettünk székhelyszolgáltatásra kihegyezett vállalatirányítási rendszert, amit azóta is folyamatosan igazítunk a törvényekhez.


A Pmt. és Kit. által hozott módosítások viszont sajnos túlmutattak az alap rendszerünkön.

Több, mint ezer céggel, ügyvéddel és könyvelővel dolgozunk együtt, akiket érintenek ezek a folyamatok.

Jó kapcsolatot ápolunk könyvelőkkel és konkurens székhelyszolgáltató cégekkel is. Láttuk, hogy nekik is kihívás az pénzmosás és terrorizmus finanszírozás miatti jogszábolyoknak történő megfelelés, ezért némi egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy mások számára is elérhetővé tesszük ezt a rendszert, amit azóta identiGO-nak hívunk.


Számunkra fontos, hogy olyan rendszert készítsünk, ami kényelmes és hasznos. Ugyanakkor az automatizálhatóság és a törvény is hoz kereteket és korlátokat.

Fontos számunkra az Ön igénye és visszajelzése. Ha valami elromlik, - márpedig előbb- utóbb el fog, - javítsuk meg.
Ha valami változik, változzunk vele. Kérdése, véleménye, igénye van? Jelezze az alábbi lehetőségeken!

identiGO fórum identiGO ügyfélszolgálat

Legyen az értékesítő partnerünk! Viszonteladói program
;